Mindenféle firmák – firmware frissítés a Kindle-n

Egy furcsa kérdés tartja izgalomban a Kindle-tulajdonosokat napok óta: frissíteni vagy sem? Lássuk, miről is van szó. Lassan 10 napja tette közzé az Amazon a Kindle 3 ekönyv-olvasójához való szoftverfrissítését (3.1 elnevezésű firmware-jét), pontosabban annak Early Preview (korai előzetes) változatát. A technikailag kevésbé képzettek számára a Wikipedia-t hívtuk segítségül: “A firmware (angol: a.m. gyári beépített szoftver) egy olyan szoftverfajta, amely a hardvereszközbe van beépítve, és a hardver működtetéséhez szükséges legalapvetőbb feladatokat látja el (esetleg figyeli az eszköz állapotát, arról információkat nyújt a külvilágnak).” Vagyis magyarul: a Kindle működtető szoftverén sikerült fejlesztéseket eszközölni az Amazon szakembereinek, és ezt tárták a szélesebb nyilvánosság elé. Milyen pozitívumokkal dicsekedhet az új szoftver? Új és szebb, használhatóbb kinézetet adtak az újságoknak/magazinoknak (+); Before You Go … néven egy-egy könyv elolvasásának befejezésekor máris értékelhetjük a könyvet, megoszthatjuk a véleményünket ezzel kapcsolatban a barátainkkal, megnézhetjük a szerző más műveit, stb. Vagyis olyasmi élményben lehet részünk, mind amiket az Amazon oldalán láthatunk könyvvásárlás alkalmával. () Public Notes – mások számára is hozzáférhetővé tehetjük a könyvekhez fűzött megjegyzéseinket/kiemeléseinket. () De a legfontosabb változás, hogy a sokak által hiányolt oldalszámozások ezentúl megjelennek a könyvekben. (+) Ezzel kapcsolatban ugyan vannak fenntartásaink, de akinek ez volta szíve vágya, végre teljesült. Egyesek a böngésző gyorsulásáról is beszámolnak, ez azonban a hivatalos bejelentésben nem szerepel, az is elképzelhető, hogy csupán szubjektív dolog. Miért sikerült mégis ennyire izgalomba hozni a Kindle-közösséget? Nos, semmiképpen nem a roppant izgalmas új szolgáltatások miatt (a 4-ből ugye kis jóindulattal két pluszt skerült ezekkel összekaparniuk nálunk), hanem azzal, hogy pár nappal az Early Preview (még egyszer hangsúlyoznánk – korai előzetes verzió, 3.1-es kódnévvel) megjelenése után olyan hírek terjedtek el, hogy az Amazon megkezdte az új firmware automatikus terjesztését. Vagyis ha valaki bekapcsolja az internet kapcsolatát a Kindléjén, előbb-utóbb egy jó kis firmware firssítésbe csöppenhet – akkor is, ha nem akarja. Miért ne akarná, kérdezhetik a profibbnak látszók?! Hát, ennek több oka is lehet. A magam részéről például nem szeretek feleslegesen tesztalany lenni, és esetleg hibás korai kipróbálási verziókkal küszködni. Ennél komolyabb gond, és többeket érinthet – az új firmware “összeveszhet” a különböző hack-kekkel. A különböző forrásokból származó hírekből az alábbiak kristályodtak ki jelenleg: 1. A már telepített képernyővédő és font hack-ek működőképesek maradnak, tehát ezeket nem teszi tönkre a frissítés. 2. A frissítés telepítése után a említett hack-ek nem lesznek eltávolíthatóak (ha valakinek ilyen gondja/aggodalma van – elsősorban garanciális kérdések miatt merülhet fel ez). Ilyen esetben célszerű lenne várni a telepítéssel, csak az a gond, hogyha az Amazon nem vár vele, hanem valóban automatikusan csinálja:-( 3. A frissítés telepítése után a korábbi hack-ek jelenleg nem telepíthetők. Tehát könnyen lehet, hogy visszatér/vagy egyeseknek a nyakán marad például Emily Dickinson. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? 1. Ha a különböző hack-ekre nincs szükségünk, örülhetünk, hogy az Amazon ennyire törődik velünk, várjuk türelmesen, hogy a frissítés megtörténjen. Aztán örülhetünk. 2. Ha a hack-ek már fenn vannak a Kindle-n, a telepítés sorrendjében leszedjük őket az uninstall scripjeikkel, és aztán 1. pont. 3. Ha a hack-ek már fenn vannak a Kindle-n, és szeretnénk őket továbbra is használni, akkor telepítsük a 3.1 Early Preview-t, és örvendezzünk, hogy így is működik. 4. Ha a hack-ek már fenn vannak a Kindle-n, és szeretnénk őket továbbra is használni, de nem akarunk semmiféle bonyoldalmat, hanem kivárjuk a szorgalmas hackereink reakcióját – ne engedélyezzük a Wifi/3G kapcsolatot/automatikus frissítést. 5. Azt is megtehetjük, hogy a máris elkészült automatikus frissítést gátló hack-et telepítjük, és aztán 4. pont.:-) A fenti 5 lehetőségből mindenkinek magának kell választania, a személyes preferenciák figyelembevételével és kellő óvatossággal. A magunk részéről az 1-2 pontot elvethetjük, hiszen a frissítést nem túl nagyra értékeltük (ebben jelentősen megoszlanak a vélemények a különböző külföldi és hazai fórumokbn olvasható visszajelzések szerint), szemben mondjuk azzal, mitől esünk el. (Ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar ékezetes karakterek használatát is egy jailbreak nevű hack alapozza meg, amit a frissítéssel elveszíthetünk!) Jelenleg a 4-es vagy 5-ös pontok játszanak, de 1-2 hét alatt minden megoldódhat. Érdeklődéssel várjuk tehát egyrészt olvasóink visszajelzéseit, és folyamatosan beszámolunk a friss fejlesztésekről is. Addig is kellemes, izgalommentes olvasást mindenkinek!

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Mindenféle firmák – firmware frissítés a Kindle-n bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. bepti szerint:

    Számomra kétséges hogy meglépik-e ezt az automatikus update dolgot. Ez így elég kockázatos is lehet. Mi van ha a felhasználó (aki ezt a blogot nem olvassa) megijed, hogy mi lett a készülékével és addig küzd még valahogy kikapcsolja update közben. Vagy egyszerűen lemerül az akku a frissítés kellős közepén.
    Szóval, szerintem valamilyen szinten mindenképp kérni fogja a felhasználói közreműködést, márcsak a felelőség megosztása miatt is. Különben lesz garanciális ügyintézés dögivel.

  2. kindlevarazs szerint:

    Teljesen jók a felvetéseid! Az automatikus update-et néhányan jelezték a mobileread fórumban, a megbízhatoságról nem tudok jelenleg pontosan nyilatkozni. AZ biztos, hogy szoftveresen simán megtehető, es az Amazon is utalt ra, hogy ez várható. Én a magam részéről nem szeretnék upgradelni! (Egyébként ugyan nem emeltem ki talán eléggé, de az upgrade manuálisan letölthető, és kézzel elvégezhető annak, aki szeretné, ez talán nyilvánvaló.)

    Azt is érdemes meggondolni, hogy a hack-mentes gépeken nem okozhat igazi galibát, maximum tényleg az általad jelzett lemerül közben esetben. Az amerikaiaknak nem kellenek például az ékezetes betűk…:-)
    És hogy én meg ne okozzak tömeghisztériát: a hackelt gépeken sem okoz igazi galibát, leirtam fenn, miről van szó.
    Köszönöm a véleményed!

  3. cendioxid szerint:

    hát megjött a levél, tehát mégis automatikus frissítés, de legalább szóltak

  4. kindlevarazs szerint:

    Szia!

    Igen, ma érkezett mail az Amazontól, ahol már 3.1 frissítésnek hívják, és nem Early Preview-nak. Hasonlóképpen megszületett az ehhez tartozó hack is, hamarosan írok róla.:-) A probllémák megoldódni látszanak. Köszönöm a megjegyzésedet!

  5. nymark szerint:

    Én most uninstall hack(s), install 3.1 manual., új hack még nincs fent.

  6. szalaiz szerint:

    Hack-eket 3.0.2-ről leszedtem, 3.1 update pedig fel. Hát nem vagyok elájulva, ami változás tapasztalható, hogy változott a Location kijelzése (nem intervallumot jelez, hanem egy konkrét értéket a teljeshez képest), alapból pedig nem is látszik, csak ha a könyvben Menu-t nyomok.

    Azóta 3.1-es hack fent, korábbi képernyővédős gond nélkül utána. A 0.4-es ékezetes hack-kel viszont nem tud megbirkózni.

    Amazontól kérdeztem, de jelezték: downgrade-re nincs mód. Akinek az új funkciók nem szükségesek, javaslom block-olja az automatikus frissítést. Én utólag ezt tenném… 🙂

  7. kindlevarazs szerint:

    Köszönöm, ez nagyon fontos! A downgrade nem megy, az nagyjából világos volt. A billentyűzet-hack viszont baj, írok a szerzőnek.
    Köszi!

  8. cyjambo szerint:

    Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, hogy Kindle magyarosítás létezik-e már?

    Csak azért, mert én elkezdtem fordítani, remélhetőleg hamarosan kész leszek vele. Viszont ha már van ilyen, akkor nem bajlódok vele, inkább letöltöm.

    Köszi,

    Jambo

  9. tomopix szerint:

    Sziasztok!
    Nálam automatikusan települt tegnap este a 3.1 úgy, hogy a képernyővédős hack rajta volt a Kindle-n. Simán ment, és a régi képernyővédők sem jötek vissza, hanem továbbra is az működik, amit én állítottam be.
    A böngésző tényleg gyorsabb lett és megjavult azon hibája, hogy néha nem lehettett szövegbeviteli mezőkbe írni (pl gmail mobile, evernote.com stb) Üdv

    • kindlevarazs szerint:

      Szia!

      Nem is az a gond, hogy nem megy fel a hack-re, hanem az, hogy utána nem lehet a hack-et leszedni róla akkor sem, ha szeretnéd.
      Az új hack-ekről írok hamarosan, de nem akarom elkapkodni.

    • kindle3hype szerint:

      Nekem is elindult automatikusan de végül egyszer sem fejeződött be sikeresen. Mikor megnéztem a soft verziót maradt a régi. Végül leszedtem a régi hack-eket, (tehát el tudtam távolítani) majd feltettem a yifan.lu féle kindle-3-1-jailbreak-e, és a update_keybru_0.05- magyar karakter hack-et és a régi képernyővédő hack-et. Így mindent visszanyertem és 3.1 -es lett fw-em.

      A mostani yifan.lu fél hack-ben van egy ENABLE_HACK_UPDATES.txt file, ez kapcsolóként szolgál. Ha töröljük a txt-t az amazonos frissítések települnek, amint visszamásoljuk vagy létrehozzuk (mert ez egy üres file, csak a cím számít) ismét telepíthetőek a hack-ek.

      A telepítés menetét leírtam.

  10. peregrinkosza szerint:

    Sziasztok,

    megpróbáltam a fenti lépéseket, de most az lett az eredménye, hogy nem engedi az update-et. Mit csináljak? Uninstall jailbreak? A billentyűzetet szerettem volna feltenni, de így egyszerűen nem megy, mivel nem enged frissíteni, hiába indítom újra a Kindle-t.

    Más: állhat a fenti problémával összefüggésben, hogy hiába másolok mp3 file-okat a Music mappába usb kapcsolaton keresztül, mikor bekapcsolom a kindle-t, azt mutatja, hogy 0 file van a Music mappában? Ennek ellenére, amikor az Alt+space-t használom olvasás közben (experimental), akkor gond nélkül játszik zenét, ugratni is tudom az alt+f-el (mondjuk csak a végéig, utána nem tudom átugratni az elejére :S).

    Köszönöm a segítséget 🙂

  11. kindlevarazs szerint:

    Music:
    bekapcsolás után az USB-n nem látszik semmi a Music mappában, vagy a Kindle képernyőjén? Utóbbi esetben ajánlom elolvasni a Gyűjtemények a Kindle-n című posztot, ott a megoldás.

    Firmware frissítésről ma tervezek egy irományt, ha összejön időben.

  12. kindle3hype szerint:

    “A billentyűzetet szerettem volna feltenni, de így egyszerűen nem megy, mivel nem enged frissíteni, hiába indítom újra a Kindle-t.”

    Velem ez akkor történt mikor nem ezt a verzójú bin file-t használtam: update_keybru_0.05

    Ellenőrizd, hogy a “ENABLE_HACK_UPDATES.txt” ott van-e az olvasó gyökérkönyvtárában.

    Vagy esetleg tedd fel a kérdést itt: https://groups.google.com/group/kindleforum
    hátha valaki még találkozott hasonló problémával.

  13. peregrinkosza szerint:

    Wow, szuper, valóban nem a 0.05-ös verziót próbáltam rátenni. Most akkor megpróbálom megkeresni valahol ezt… Köszönöm kindle3hype!

    kindlevarazs:
    csak hogy nehogy félreértsük egymást: a Kindle gyökérmappájában ezek a dolgok találhatók: audible, documents, music, system mappák, az Enable_Hack_Updates cucc és a calibre által létrehozott metadata.calibre file.
    USB-re kötve a notebookon simán látom a Kindle Music mappájában az mp3-makat, csak a Kindle képernyőjén nem. Érdekes, hogy ha az audible mappába teszek egy mp3-mat, akkor viszont a Kindle képernyőjén is megjelenik a Music mappában, le is tudom játszani ha rálépek, de egy könyv olvasása közben ha rányomok az Alt+Space kombinációra, akkor nem ezt a számot (tehát az audible mappában lévőt) kezdi el játszani, hanem azokat, amiket meg sem mutat sehol csak a számítógép kijelzőjén látom, hogy rajta vannak a Kindle-ön, a Music mappában.
    Mit csináljak? Töröljem a Music mappát, tegyek mindent az audible-be, hátha onnan kezd majd el játszani, amikor olvasás közben akarok szimultán zenét hallgatni?

    Köszönöm a segítséget, és bocs, ha bonyolultan fogalmaztam!

  14. peregrinkosza szerint:

    Köszönöm az eligazítást, mivel nem voltam akkor még ezen a fórumon, így ezekről nem tudtam, de akkor bocsi a kotnyeleskedésért 😉

    Amúgy a magyar billentyűzetet sikerült megoldani a friss verzióval, szóval működik az új firmware alatt is gond nélkül a hack, szerintem nincsen gond…

    Szép napot, és köszönöm még1x az infókat!

  15. Vili szerint:

    Sajnos, eltoltam a Kindle 4-esemet: jailbreakelt szoftvert tettem volna rá, de megállt, de beállt, mint a gerely… 🙁 Csúnyán elszúrtam. A számítógép sem látja már. (Hagyományos módon legalábbis)
    Nem tudtok valakit, aki meg tudná javítani?

Szólj hozzá!