Megjelent a 3.3-as firmware! – FRISSÍTVE!

A közelmúltban tette közzé az Amazon a Kindle-k új, 3.3-as verziószámú változatát. Mivel szokás szerint mindenféle helytelen információk keringenek róla a különböző hazai fórumokon, ezért a legfontosabbakat közöljük. 1. Az update célja NEM a jailbreak meggátolása! 2. Az összes eddigi visszajelzés szerint semmiféle hatással nincs a telepített jailbreak-re és egyéb más extra dolgokra. 3. Az upgrade után is feltelepíthető a legújabb jailbreak mindkét verziója! A frissítést az Amazon automatikusan letölti a wifi-kapcsolat aktiválása esetén a Kindle-kre, de saját magunk ez manuálisan is megtehetjük, a szoftver a következő oldalon érhető el: http://www.amazon.com/gp/help/customer/display.html/?nodeId=200529700#download 1. Ha manuálisan töltjük le, akkor másoljuk a Kindle gyökérmappájába (ahol a documents, audible, music, stb. mappák is láthatók). 2. A sikeres másolás után válasszuk le a Kindle-t a PC-ről és az USB-kábelt is kihúzhatjuk. 3. A frissítés indítása: lépjünk be a Home/Menu/Settings menübe, majd nyomjuk meg ismét a Menu gombot és válasszuk az Update Your Kindle opciót. (Ha ez nem aktív (=szürke), akkor vagy már fenn is van az új firmware, vagy sikertelen volt a másolás.) Az OK lenyomása után kezdődik a frissítés. A folyamat során a Kindle kétszer fog újraindulni. 4. A sikeres frissítés végén a Settings oldal alján az új, 3.3 verziószámot láthatjuk. Milyen új funkciókkal szolgál a 3.3-as firmware? Az Amazon 4 dolgot emelt ki: – a személyes dokumentumok ezentúl az “Amazon felhőjében” is eltárolódnak, így bárhonnan bármikor elérhetőek lesznek a tulajdonosuk számára. (Ez megér egy külön posztot is:-) – a frissített Kindle-k képesek a továbbiakban a hálózaton keresztül (WhisperSync) szinkronizálni az utolsó olvasott oldalakat, könyvjelzőket és személyes megjegyzéseket. – a SHIFT+szóköz segítségével a Hangvezérlés közvetlenül bekapcsolhatóvá vált. – a reklámos verziójú Kindle-tulajdonosok számára helyi ajánlatok közvetlenül elérhetőek lesznek az olvasón keresztül, PC nélkül is. A legnagyobb jó indulattal is azt mondhatjuk, hogy ez bizony karcsú! Az olvasók jobban örültek volna talán például a képernyővédő beállíthatóságának, a könyvkivonatok megjeleníthetőségének, vagy a képernyő frissítés finomításának… Talán majd egyszer:-) FRISSÍTÉS: Az új firmware telepítéséhez célszerű (= melegen ajánlott kb. nem működik egyébként:-)) a legújabb jailbreak-ek használata. Ez eddig a 0.9N vagy ha valakinek 3.2.1-es firmware-je volt, akkor az ehhez való 0.9N-3.2.1 verziókat jelentette. Tegnap megjelent a 0.10N-es verzió, tehát mostantól ezt javasoljuk. Ami szintén gondot jelenthetett, ha a magyar ékezetes billentyűzet hack telepítve volt, akkor nem ment a frissítés. Szintén a tegnapi naptól ez is frissült, tehát ezek a problémák megoldódtak. A frissítés javasolt sorrendje: – ha van billentyűzet hack, akkor annak eltávolítása. – új jailbreak feltelepítése. – firmware frissítése. – billentyűzet hack frissítése. Az eddigi jailbreak és összes hack eltávolítása NEM feltétlenül szükséges. A beavatkozásokat továbbra is mindenki csak a saját felelősségére végezze. Jó frissítgetést! Az új verziók elérhetőségei: jailbreak 0.10N keybru billentyűzet hack 0.07

Kategória: Kezelés | A közvetlen link.

Megjelent a 3.3-as firmware! – FRISSÍTVE! bejegyzéshez 87 hozzászólás

  1. Tibor Egri szerint:

    Nézzük, hogy jól értem-e
    – Van egy jailbreak-elt 3.2.1-es rendszerű Kindle-m. Ha frissítem, akkor marad a jailbreak és minden más is ami ezzel járt? Nem kell újra jailbreak-elnem?
    – Személyes dokumentumok a felhőben: Vagyis most már nemcsak Amazonnál vásárolt dokumentumokat szinkronizálhatom több Kindle ill. az iPhone-os Kindle alkalmazás között?

  2. Tibor Egri szerint:

    Köszönöm. Augusztus óta van egy Kindle-m (Kindle-öm?) és pontosan ezt hiányoltam. Majd otthon frissítek és kipróbálom a dolgot.

  3. kindlevarazs szerint:

    Semmi különleges, én az olvasott könyvek mentésére gondoltam – hozzátéve, hogy erősen kétlem, hogy bármi elveszhetne. De mindenki lelkesen frissít, sőt jailbreak-el, esetleg hozzáértés nélkül is, ezért próbáltam így is figyelmeztetni:-)

    • isodius szerint:

      Köszönöm a gyors választ.
      Még annyit szeretnék megkérdezni, hogy az én készülékem még viszonylag új, 3.2.1-es firmware van rajta, mindenféle “varázslat” nélkül. Milyen sorrendben érdemes “frissíteni”? Előbb telepítsem a 3.3-as update-et és azután a jailbreaket, vagy fordítva? De lehet, hogy ez teljesen mindegy?

  4. mano42 szerint:

    Működik a magyarosítás meg a keybru is?

    • kindlevarazs szerint:

      Szia!
      A jailbreak-ekből elég sok van. Kérdés, mi volt fenn Nálad. A két legfrissebb 0.9-es, illetve a 0.5-ös (két kínai szerző művei) esetében nincs ilyen gond. Ezt mind a szerzők, mind más próbálkozók megerősítették.
      A régebbi jailbreakekkel lehetséges. Érdemes tehát előbb megnézni, milyen verziójú a fennlévő jailbreak.

    • kindlevarazs szerint:

      Szerintem igen, de nálam nem volt firmaware frissítés régóta és nem is lesz, ezért nem tudom kipróbálni. Hamarosan lesz másik Kindle kéznél, majd esetleg ránézek, de Te is kipróbálhatod és tudósíthatsz:-)
      Még egyszer: a 3.3-as firmware már nem jailbreak-ellenes! Ha elég új van fenn (érdemes a legújabb jailbreaket), azzal nem lesz gond.

  5. erwinke szerint:

    Én próbáltam felrakni 3.1-re az update-et úgy, hogy rajta volt pár hack (jailbreak, launchpad, keybru) és nem engedte.
    Csak akkor sikerült a frissítés, miután eltávolítottam ezeket.

  6. erwinke szerint:

    Nem tudom visszarakni a hackeket.
    Valakinek sikerült?

    • kindlevarazs szerint:

      Lehetne pontosabban? Melyik Kindlere, melyik jailbreak, melyik hack?

      • erwinke szerint:

        Kindle keyboard 3g-re.
        Jailbreak 0.4-et (sikertelenül.)
        Jailbreak 0.5.1-et (sikeresen)
        update_keybru_0.05_k3g_install (sikertelen. Felmásolom és törli a fájlt…)
        Itt tartok most.
        Fel szeretném még rakni a update_launchpad_0.0.1c_k3g_install-t is.

    • erwinke szerint:

      Kindle varázs felvilágosított, hogy nagyon el vagyok a verziókkal maradva.
      (Köszönöm a segítséget!)
      Akkor a tapasztalataim:
      szóval volt 3.1 firmware-em az alábbi hackekkel:
      – jailbreak 0.4
      – keybru 0.05
      – launchpad 0.0.1c
      A hackek eltávolítása nélkül próbáltam telepíteni a 3.3-as firmware-t. Nem sikerült.
      Eltávolítottam a hackeket, és feltelepült a 3.3 firmware.
      Megpróbáltam feltelepíteni a jailbreak 0.4. Sikertelenül.
      A jailbreak 0.5.1 sikeresen feltelepült.
      Próbálkoztam a keybru 0.05 hackkel. Nem sikerült felraknom. (A kindle törölte a fájlt mielőtt még elindíthattam volna.)
      Eltávolítottam a jailbreak 0.5.1-et, és próbálkoztam frissebb verzióval.
      A jailbreak 0.9N nem működött, viszont a jailbreak 0.9N 3.2.1 igen! (3.3firmware-re!).
      keybru 0.05 még mindig nem működik. Talán majd lesz belőle újabb verzió ami remélhetőleg igen.
      A launchpad 0.0.1c működik. 🙂

  7. gaboro szerint:

    A már a Kindle-ön lévő privát könyvek hogyan kerülnek archiválásra a felhőbe? Nekem nem jelennek meg az Amazon oldalán a listámban. Talán át kell őket küldeni újból a rendszeren?

  8. Tibor Egri szerint:

    Tapasztalataim:
    – 3.2.1-es jailbreakelt és mindeféle hackekkel rendelkező Kindle-re nem ment fel a 3.3-as update.
    – Documents mappa lement, gyári beállítások visszaállítása
    – 3.3 update sikeres
    – 0.4 jailbreak nem, 0.5.1 igen!
    – ScreenSaver hack igen!
    – Magyarítás sajnos nem (nálam is letörli a file-t)
    – Magyar Text-to-Speech: látszólag igen, de nem működik. Lefagy tőle az egész Kindle. Alig tudtam újraindítani. Szerencsére eltávolítható.
    Itt tartok egyelőre.

    Pirvát doksik az Amazon felhőbe:
    El kell küldeni őket a kindle.com-os email címedre és miután megérkeztek a KIndle-ödre töröld is le őket. Ekkor archiválódnak a Kindle library-ben.
    Ezek az archivált doksik sajnos most még nem érhetők el az iOS-es Kindle alkalmazásban. Ezt mint iPhone tulaj igencsak sajnálom.

    • kindlevarazs szerint:

      Köszönöm a megjegyzéseket!
      Nem értem világosan, miért próbáltad a 0.4-es jailbreak-et, mikor leírtuk, hogy nem megy. 🙂 Szerintem az előző bejegyzésben szerepelt, mi a teendő.
      Ha valaki jailbreakelni szeretne, célszerű a legújabbat használni (0.9N 3.2.1-es verzió, ha az a firmware). A 3.3-as firmware felmegy jailbrekelt Kindlere is… Feljebb leírtam, hogy a billentyűzet magyarítás jelenleg nem ok.
      Ha lesz új információ, közölni fogom.

  9. Tibor Egri szerint:

    Rosszat írtam. A 0.9N-et próbáltam meg, de nem sikerült.

  10. Tibor Egri szerint:

    Ja és mindezt tegnap este csináltam, akkor még nem lehetett tudni, hogy a bill. magyarítás nem megy.

  11. Tibor Egri szerint:

    “A 0.9N-ből van a 3.2.1-eshez való, azzal megy. Lásd feljebb:-)”

    Most már mindegy. 🙂

  12. Csáki István szerint:

    Amit én észrevettem a frissítés után az az hogy a cikkek amit az eszközre küldök, a címe az első oldalon középre van rendezve, és az eszközről való közvetlen törléskor, nem kérdez vissza hogy valóban akarom e törölni.. Ez ugye néha furcsa lehet, annak aki hozzászokott hogy az eszköz visszakérdez 🙂

  13. Frissítés után fellehet tenni a 0.10-es jailbreaket?

  14. Tibor Egri szerint:

    Sikerült a magyar billentyűzetet felrakni. Köszönöm.

  15. varics szerint:

    Frissítettem a Kindle 3 magyar fordítását. Kompatibilis az új 3.3-as firmware-rel, ill. már támogatja a Kindle DX-eket is.

    Letölthető innen: http://www.kutya-tar.hu/egyeb/update_loc_hu_1.5.zip

    Egyébként nálam nem működött a 0.10N-es jailbreak, a 0.5.1-el sikerült csak a törés.

  16. Ferenc Tavasz szerint:

    Kedves Olvtársak, segítséget kérek…
    Szeretném a legfrissebb firmware-t telepíteni, most fenn van a keybru (nem használom), de a magyar TTS-t nagyon sajnálnám elveszíteni.
    Le van valahol írva ilyen feltételek mellett a friissítés teljes menete (a hack-ek eltávolításával együtt)?

  17. kindlevarazs szerint:

    Kedves Ferenc!
    A témáról tartozó fórum itt található: http://www.mobileread.com/forums/showthread.php?t=153107
    A frissítéshez olvasd át az eddigieket, mert korántsem biztos, hogy a jailbreaket piszkálnod kéne. Függ attól is, milyen firmware és milyen jailbreak van fenn.
    Ha nem vagy otthon ilyesmiben, szerintem nem kéne kísérletezned. (Nyilván nem tudhatom). Egyébként nem egy bonyolultnak látszó dolog.
    Szia!
    Kindlevarázs

  18. kindlevarazs szerint:

    Kedves Ferenc!
    Sikerült? Én éppen ma telepítettem valakinek egy ilyet, működik szuperül!

  19. senki11 szerint:

    Üdv!
    Meg tudja valaki mondani, hogy hogyan lehet megtudni, hogy épp melyik jailbreak van fenn?
    Képernyő hack miatt már egyszer raktam fel valamilyen verziót, de már nem emlékszem, hogy pontosan melyiket. Felrakhatom a legújabbat anélkül, hogy a régit leszedném?
    Köszi a választ!

  20. kindlevarazs szerint:

    Akkor próbáld meg az ott olvasható uninstalljával leszedni. Az utóbbi időkben már nem kell leszedni az előző hack-eket.

  21. senki11 szerint:

    Üdv!
    Ezzel most gondolkodóba ejtettél… Volt fenn ugyanis ss hack is. A factory reset akkor ezt is csak kikapcsolja? Ha jól értem akkor a reset csak működésképtelenné teszi (kikapcsolja) ezeket és láthatatlanok lesznek. A reset után eltűntek az általam feltelepített képek…, de valójában még mindig az eszközön vannak csak nem látni őket..?

    A reset előtt egyébként uninstalláltam a “talán” feltelepített jailbreaket. A műveletet sikeresen végrehajtotta. Az ss hack viszont maradt. Akkor még láttam linux alatt az egyedi képernyővédők mappáját és annak ellenére, hogy a jailbreaket elvileg sikeresen eltávolítottam a módosítottak jöttek elő kikapcsoláskor. Ez egy kicsit megzavart, mert ahogy a leírásokban olvastam az ss hack előtt jailbreakelni kell, így azt vártam, hogy a jailbreak uninstall után előjönnek a régiek.

    Mivel ekkor elfogyott a türelmem ment a factory reset 🙂
    Most sajnos töltődik az eszköz, de amint lehet felmegy a legújabb jailbreak és a legújabb ss módosítás a 3.3-as firmware alá. Kíváncsi leszek. Próbáltam full kikapcsolni a képernyővédőket is, de úgy tapasztaltam, hogy érdekes módon úgy rohamosabban merül a kindle. Még egyszer ezt is kipróbálom majd egy teljes feltöltés után, mert a legutóbb csak félig volt az akku.

    Egyébkét köszi a válaszokat! Jó, hogy van ez az oldal!
    Minden jót!

    • kindlevarazs szerint:

      Szia!
      Köszönöm a dicséretet (ha a végét annak vehetem:-) !
      Szóval ha a jailbreaket leveszed, attól a screensaver hack nem törlődik, és megy utána is. A Factory Defaults viszont törli a felhasználó által felmásolt tartalmakat, ezért tűntek el a képeid.
      A türelmetlenség viszont nem javasolt…
      Amit pedig nem értek: az mit jelent, hogy teljesen kikapcsoltad a képernyővédőket?
      Várom visszajelzésedet!
      Szia!
      Kindlevarázs

  22. senki11 szerint:

    Üdv!
    Annak veheted! 🙂
    Szóval a tartalom eltűnt, de a hack még mindig ott bujkál valahol? Az jailbreak uninstall “was successful”. Ezt akkor is kiírta volna vajon ha más jailbreak uninstallt futtatok..? Ha nem, akkor végigzongorázom az összes potenciális hack uninstallját 🙂 Ha viszont az új hack felülírja a régit akkor elég lenne installálni a legújabb jailb. és ss törést… Még sok a kérdés 🙂 A türelmetlenség tényleg nem megoldás, de más akkor nem jutott eszembe.

    A képernyővédő “kikapcsolása” a következő cikk szerint sikerült: http://kindlevarazs.wordpress.com/2010/11/24/kepernyovedok-a-kindlen-tovabbi-finomsagok/
    Szép napot!

  23. kindlevarazs szerint:

    Szia!
    Hát online tanfolyamot most nem vállalnék:-), csak annyit, hogy minden hack-nek van uninstallja, azzal célszerű eltávolítani. A keveredés abból származhat, hogy a jailbreakek is fejlődnek, és az újabbaknál nem kell feltétlenül az uninstall a következő telepítéséhez. De ezeket mindig konkrétan kell megnézni, elolvasni. Néhány régebbi bejegyzés is elavultnak tekinthető, mert változott közben a helyzet (pl. a magyar nyelvű felolvasás telepítésének módja). Ha majd időm/igény/támogatás, frissítem őket.
    Szép napot!

  24. senki11 szerint:

    Ok!
    Nem kell online tanfolyam – böngésztem én mindenhol, de csak az install-uninstall metódust találtam.
    Volna még egy utolsó kérdésem. Most hogy megvolt a factory reset érdemes a régi hackek uninstallját lefuttatnom – Ha esetleg valahol ráakadnék a külső vinyón a fájlcsomagokra – vagy ezek után már mindegy?

  25. Sziasztok!
    Én ma jutottam hozzá egy alig használt Kindle 3-hoz és 3.3-as firmware (611680021) van fent, ez a legújabb ahogy látom, és ehhez most akkor bátran mehet a 0.10N-es jailbrake?
    Magyar ékezeteket szeretnék, képernyővédő módosítással, esetleg Kindle magyarítással. Belevághatok a dolgokba? Nem vagyok teljesen kezdő ilyen tech téren, de Kindle-m még nem volt? 🙂 Köszi előre is a választ!

  26. Előző kérdőjel helyett ! 🙂
    Igyekszem megtudni, ha már így más módszerrel nem megy. Köszi a gyors választ, szerintem még fogok kérdezni, amúgy nagyon bejön a készülék, jól összelett rakva!

  27. Az az érdekes, hogy megpróbáltam a ‘0.10N’ jailbreaket felrakni, de kiírta hogy frissítés sikertelen és simán újraindult és ennyi… Pedig a 3.3 fw van fent egyértelműen, mi lehet a gond?

  28. A többi jailbreak elérhetőségét? Én valahogy nem látom, csak a verzió számot. Azt gondolom, neked könnyebb megtalálni, amíg beírtad ezt, addig meg is kereshetted volna, de köszi akkor majd megoldom..

    • kindlevarazs szerint:

      Szia!

      A cikk végén ott van a 0.10N-es linkje, a korábbi jailbreak-es posztban a korábbiak. Tudod, mielőtt kérdezünk, körbejárjuk a témát, és ami már volt, azt nem célszerű újra megkérdezni. Ha komolyabb segítségre van szükséged, kérhetsz pénzes supportot, de az azért irreális elvárás Tőled, hogy ebben a stílusban kérsz segítséget. De nyilván a Te dolgod. Több embernek megcsináltam személyesen is a frissítést… Tudod, szépen kell kérni.
      A mobileread fórumban találhatók a jailbreak-ek.
      Szia!
      Kindlevarázs

  29. Nem is vártam el, hogy megcsináld, annyit kérdeztem, hogy 0.9N jb hol van fent, mert itt nem láttam, csak az újabbat, a link amiről jött, pedig nem töltötte be a mobileread fórumát 🙂
    Köszi mégegyszer.

  30. dsw900 szerint:

    Sziasztok! Jó régen jártam erre, most viszont kérdeznék, mert elakadtam.

    3.1 firmware volt a kindle-men (K3, 3G), a következő hackekkel: jailbreak 0.4, screensaver 0.16n, ttsmod 0.4n, loc.hu 1.4, launchpad 0.01c, usbnetwork 0.33n. Amennyiben érdekes, ebben a sorrendben telepítettem őket. Ravasz módon az uninstallokat is feltettem, hogy tutira azok legyenek amik kellenek. Csak épp átneveztem őket, pl: 1_update_jailbreak_0.4_k3gb_uninstall.bi_n, 2_update_ss_0.16.N_k3gb_uninstall.bi_n, stb, stb… Tehát tutira azok, amik egyben jöttek a csomaggal. Mivel a 0.4-es jailbreak-kel nem ment az upgrade, gondoltam “szépen játszom”, s nekiláttam uninstallálni a cuccokat visszanevezgetve a file-okat, a 6-ostól visszafelé, ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindig a legutolsónak telepítettet szedtem le, míg a jailbreak is le nem jött. Ment is minden mint a karikacsapás, semmire nem írt hibát, ám az upgrade ezek után sem akart menni. Egy huszáros factory resettel elrendeztem a dolgot, s felment a 3.3-as firmware. Igen ám, de innentől jön a gond: az új, 0.10-es jailbreak nem megy fel, sőt a 0.9-es sem… Valakinek van ötlete, mit lehet ilyenkor még megpróbálni?

  31. dsw900 szerint:

    Egy helyen azt javasolták, használjuk az “update_jailbreak_0.10.N_k3gb-3.2.1_install.bin”-t, s az frankón fog működni, de ehhez meg nem találok uninstallt… Vajon érdemes akkor ezzel próbálkozni?

    Ilyet írtak róla:

    “Thank you!! I just received my new Kindle 3 3G UK which already had update 3.3 on it…..thought I was going to have to put up with the horrid standard screensavers for a while but no….

    update_jailbreak_0.10.N_k3gb-3.2.1_install.bin worked a dream”

  32. kindlevarazs szerint:

    Végső eset: ránézek személyesen:-)

  33. dsw900 szerint:

    Semmi gond, nem kell elnézést kérned, hisz épp Te vagy az, aki segítséget kínál 🙂 Majd kiötlünk valamit, hátha másnál is jelentkezett efféle gond, s megoldódik valahogy ez a probléma is.

  34. dsw900 szerint:

    És megoldódott a gond:
    Elgondolkodtam, miért volt fenn nekem 0.4-es verzió, hisz a 0.10-hez képest pokoli réginek kéne lennie. Nekiláttam nézelődni, s rájöttam, hogy a Yifan Lu- féle 0.4-es lehetett fenn nekem eddig. Ebből már a 0.5.1-es verzió első rúgásra felment a 3.3-ra, s még uninstall is van hozzá. 😀

  35. dsw900 szerint:

    Hát sajna a távolság ugye… Mindenesetre gratulálok a születésnaphoz, nagy dolog ez. 🙂 Szerintem annyi ember jár már ide, hogy tán nem is emlékszel, de… még valamelyik első postod segítségével vettem a kindle-met, s azóta is vissza-visszanézegetek ide, komolyan mondom, talán az egyetlen normális magyar oldalt csinálod a témakörben. 🙂

    A visszajelzés pedig úgy gondolom, természetes, hisz idejöttem egy problémával, s úgy érzem ez a legkevesebb, hogy megosztom mindenkivel, mire jutottam. Most épp jól sikerült, de ha elszúrtam volna azt is megírom, hogy okuljon belőle mindenki, akinek még nem késő. 🙂

    És tanulok itt én is másoktól. Pl az eláztatott Kindle-ről szóló cikk óta egy nagyon klassz simítózáras tasakban tartom az olvasót, ha elborult aggyal fürdőkádban akarok olvasni… 😀

  36. Kedves Kindlevarázs !

    Most már van működő keybru verzió a 3.3-as fw-hez ?
    Üdv.

  37. A legújabb amit találtam az 0.05 az jó lesz ?
    A választ előre is köszönöm.

    Üdv.

  38. Gergely Lakos szerint:

    Kedves kindlevarazs,
    Most vettem én is egy Kindle 3 keyboard wifi olvasót és szeretném magyarítani. A fireware-t frissítettem: 3.3 (611680021). Végigolvastam a cikket és postokat, de sajnos még mindig nem világos, mit csinálok rosszul. Feltelepítettem elvileg az 0.10.N-es verziót (legalábbis megjelent egy linkjail mappa, benne ben, etc, info, stb.). Próbáltam a “Kindle 3 magyar fordítás 1.5”-t feltenni, de a “Update your Kindle” nem kiválasztható. (ugyanezt próbáltam a 1.4-essel is már).
    Előre is köszönöm a segítséget.
    Üdv,
    G

  39. Tamás Bíró szerint:

    Amikor az ember feltelepíti a lokalizációt, akkor ezeket a sorokat elfelejtik megjegyezni.

    A lokalizáció telepítése után nem lehetséges a hivatalos frissítések telepítése,
    az update során U006-os hibát ír ki az eszköz. Firmware frissítés telepítése
    előtt el kell távolítani a lokalizációt, utána a jailbreaktől függően lehet
    frissíteni (általában a jailbreaket is törölni kell az update előtt).

    Vagyis tényleg le kell szedni a keyboard, meg a felület magyarítást.
    Jailbreaket én nem szedtem le. Simán felment a 3.3-as FW.

  40. Mihaly Kovacs szerint:

    sziasztok, van egy kindle dx graphite-om amit szeretnék v3-ra frissíteni. tudom, hogy a dx-ekre ezt a firmware update-et már nem engedélyezték, viszont tudomásom szerint meg lehet csinálni (http://yifan.lu/p/kindleupdater/) namost ehhez elvileg szükségem lenne a v3-as bin file-ra… tudna nekem ebben vki segíteni (vagyaz egész update processzben ha valamit rosszul értettem volna)? 1000 köszönet előre is! emailcímem: kovacsmisi (kukac) gmail (pont) com

Szólj hozzá!