Kindle-olvasó az Androidon

Korábban írtunk már a mobil eszközön való olvasási lehetőségekről, ezúttal egy Androidos megoldást tesztelt egy kedves ismerősöm.

* * *

Az alábbiakban az Android Kindle-olvasó alkalmazásáról fogunk szólni. Noha az Interneten már fellelhető róla információ magyar nyelven is (például itt: http://androidhungary.com/2011/01/amazon-kindle-e-olvaso-androidon/), több problémára csak alapos keresés után lehet választ találni, illetve van, amiről egyáltalán nem találtam leírást. Tehát adott egy Kindle 3 wifi 3.3-as firmware-rel (minden korábbi hack működik!), illetve egy android 2.2-es Huawei U8500 mobiltelefon. Természetesen a Kindle egy regisztrált olvasó, tehát az Amazon honlapján keresztül lehet vásárolni vele. Az androidos készülékre ingyenesen letölthető a Kindle for Android alkalmazás (csak angol nyelvű egyelőre) az Android Marketből vagy az Amazon AppStore-ból. A telepítés egyszerűen a szokásos módon kattintásra megtörténik. A Kindle for Android alkalmazás letöltése után a megnyitásra kattintva egy bejelentkezési felületen találjuk magunkat: itt meg kell adnunk az Amazonos belépéshez szükséges adatokat (e-mail cím, jelszó). Amint ezen túl vagyunk, rövid időn belül a számítógépünkről interneten keresztül is láthatjuk az Amazon fiókunkhoz hozzárendelt Androidos készüléket. Ezután az Androidos készüléken a fejléc Home menüjében megnézhetjük az eszközön levő könyveket, illetve az alsó sorban (Recommended for You) az aktuális ajánlatokat.

Kindle-könyvek Androidon

A fejlécben a Home-on kívül még 3 menüpontot találunk: On Device, Archive, és Store. Az On device-ban ismét a készüléken található könyveket látjuk. A Store-ban kereshetünk új könyveket és vásárolhatunk is az Amazon könyvesboltban. Számunkra az Archive az érdekes, itt ugyanis az Amazon felhőjében eltárolt könyveket nézhetjük meg, és rákattintva le is tölthetjük a készülékünkre, természetesen ingyen, akárhányszor, miután egyszer már megvásároltuk.

Kindle-könyvek Androidon II.

A könyv megnyitása szintén egy kattintásra történik. A készülék Menu gombjára kattintva az alábbi menüpontok ugranak fel: Sort By/View/Remove Items/Sync/Settings/Tovább.

de Amicis: Szív című kötetéből

Ezek közül a Sync-nek van jelentősége: itt szinkronizálhatjuk a mobilunkat és könyvolvasónkat egymáshoz, ehhez természetesen internetelérésre (wifi, 3g stb.) van szükség. A szinkronizálás egyébként minden bekapcsoláskor megtörténik automatikusan, ha van internetkapcsolat, illetve akkor is, ha a könyvből kilépünk. Természetesen ahhoz, hogy szinkronizálni tudjunk, az olvasónknak is kapcsolódnia kell az internethez valamikor, de nem szükséges egy időben, mivel az Amazon felhőben eltárolódik a szükséges információ. A szinkronizálás csak a könyvben olvasás irányába történhet, tehát ha már megnyitottunk egy későbbi fejezetet valamelyik olvasón (Kindle vagy Androidos eszköz), hiába nyitunk meg korábbit a másikon, akkor is az utolsó olvasott részhez fog ugrani az előbbi eszközön a szinkronizáláskor, ilyenkor jönnek jól a könyvjelzők. A fentiekben azt mutattam be, hogyan tudunk új vagy már korábban megvásárolt Amazon tartalmat olvasni Androidon, illetve szinkronizálni azt Kindle olvasónk és az andoidos eszközünk között. Felmerült azonban az a kérdés is, hogy tudunk-e vajon nem Amazonos tartalmat olvasni? Nos, a válasz, igen, kicsit részletesebben pedig: fel kell másolnunk az Androidos eszköz kindle mappájába a könyvet, egyébként nem fogja megtalálni az alkalmazás az SD kártyán. (A kindle mappa a Kindle for android telepítésekor automatikusan létrejön az SD kártyán. Tudomásom szerint a telefon saját memóriájában nem végezhetünk módosítást a számítógépen keresztül, ha nem rootolt a mobil, csupán az SD kártyán. A Kindle for Android az SD kártyán hozza létre a kindle mappát, ha mégsem, akkor tegyük át az alkalmazást magát az SD kártyára, hátha…) Tehát ha látjuk az SD kártyán a kindle mappát, bemásolhatjuk ide a könyveinket. De vigyázat, az alkalmazás kizárólag prc kiterjesztésű fájlt kezel, és abból is csak az Amazon által jóváhagyottat/átkonvertáltat. Tehát a Kindle Tékából letöltve nem tudjuk egyből olvashatóvá tenni az androidos mobilunkon a könyvet. Erre azonban létezik több megoldás (lásd. angolul itt: http://www.bloovis.com/wordpress/?p=234). A másik lehetőség: az olvasni kívánt könyvünket el kell küldenünk az Amazonon regisztrált e-mailcímünkről a név@free.kindle.com címre (név: mindenki a sajátjára cserélje ki). Ezután pár percen belül a válaszlevélben megkapjuk a linket, ahonnan letölthetjük az Amazon által jóváhagyott fájlt, ami ekkor .azw kierjesztésű. Most már csak annyi a teendő, hogy az azw kiterjesztést átnevezzük prc-vé, és felmásoljuk az SD kártya kindle mappájába a könyvet. Sajnos azonban ezt a nem Amazonon vásárolt tartalmat nem sikerült szinkronizálnom a két eszköz között, bár próbálkoztam sima szinkronizálással és könyvjelző használatával is. Reméljük, hamarosan valaki “megoldja” ezt a problémát is. Az is feltűnt még, hogy a Kindle for Android nem tudja normálisan kezelni az elválasztást, simán elválasztja a kettőshangzót, illetve nem a szótaghatáron is töri a szöveget.

Hibás elválasztás

Másik hibás elválasztás

Nosza, empirikus úton is ellenőriztem a dolgot: a Kindle3-on nincs ott elválasztás, tehát ez a Kindle for Android hibája. Próbáljunk együttélni vele:-) Jó olvasást!

* * *

Köszönjük Loriana beszámolóját, és várjuk hozzászólásaikat, tapasztalataikat!

Kategória: Kezelés | A közvetlen link.

Kindle-olvasó az Androidon bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. ajsz szerint:

    Az összes könyvem saját termésből konvertált, így semmi nem jelenik meg a mobilos olvasóban. Így nekem semmire nem jó… 🙁

  2. takatsa szerint:

    Hát, a saját könyvek használhatóságáról írottak eléggé megdöbbentenek. Én május óta használok Androidos telefonomon Kindle könyvolvasót, és saját tapasztalatom az, hogy az összes régebbi prc kiterjesztésű könyvem, amelyet Mobipocket creatorral állítottam elő, KIndle androiddal használható. Még az egészen nagy állományok (pl. Biblia) is zavartalanul olvashatóak. Most ezzel kapcsolatban valamelyikünk téved (én biztosan nem :)), vagy pedig még az a dolog lehetséges, hogy valami újabb Kindle verziót használsz, amelyben tudatosan tiltották le – illetve nehezítették meg – ezt a lehetőséget. (Hát ez elég furcsa lenne az Amazontól, eddig nagyvonalúbbnak ismertem, de persze minden lehetséges). Mindenesetre megadom az én Kindle-Android verziómat: 3.0.1.70, szóval ezzel a verzióval tökéletesen lehet olvasni a saját magunk konvertálta Mobi könyveket is (Kipróbálva, ill. naponta használva Mobipocket creatorral, illetve Kindlegen-nel előállított könyvekkel).
    Ami viszont sajnos nem megy Kindle-Androidon, az a Nagygabee féle angol-magyar szótár használata. A Kindle felkínálja a saját Oxford dictionary letöltését, ami ingyenes, de sajnos ez a dictionary nem cserélhető ki más szótárral. Én elég sokat küszködtem ezzel, eredménytelenül. Így az angol prc. könyveimet nem Kindle olvasóval, hanem Fbreader-rel használom, ami sok szempontból fejlettebb és felhasználóbarátabb program a Kindle-nél, a prc-n kívül sok formátumot (pl. epub) ismer, és ami a lényeg, a Nagygabee féle angol-magyar (német-magyar) szótár is használható.

  3. kindlevarazs szerint:

    Szia!

    Köszönöm a válaszod!

    >Most ezzel kapcsolatban valamelyikünk téved (én biztosan nem ),

    Én még kevésbé, mert láthattad, hogy vendégposzt volt:-)) Megkérdezem, és kijavítjuk. Köszönöm szépen a hozzászólást!
    Kicsit drámaian kezded a hozzászólást, engem nem nagyon döbbent meg szinte semmi:-)

    • takatsa szerint:

      Sajnos tényleg lehet, hogy valami újabb verziójú programot adott ki az Amazon, amellyel nem kompatibilisek a régi prc-k, mivel a mobigennel és a kindlegennel előállított prc-k között van némi különbség. Az már kérdéses, hogy tudatosságról van-e szó, vagy figyelmetlenségről. Ha az utóbbi, akkor talán javítják később. Ettől függetlenül az Fbreader ingyenes programot minden androidosnak ajánlom, nagyon jól használható könyvolvasó. (Persze Kindle szinkronizálást nem tudja, ha valakinek ez fontos, akkor küzdjön az android-Kindle programmal. Az nagy öröm lenne, ha valaki a küzdelem hevében találna megoldást android-Kindle olvasón az angol-magyar szótár használatára.)

Szólj hozzá!