A 3.3-as firmware

Számtalan ellentmondásos információ kering a 3.3-as firmware-rel rendelkező Kindle-k jailbreakelés-éről. Sokak számára jelent gondot az is, hogy a korábbi posztjainkban megtalálható (mára már elavult) alkalmazásokat próbálják telepíteni. Ezért most röviden összefoglaljuk az aktuális helyzetet. A 3.3-as firmware használata esetén a 0.9N, illetve a 0.9N3.2.1-es verziójú jailbreakek használatát javasoljuk (az előbbi sikertelensége esetén az utóbbit:-) Ennek valószínűleg az a különbség lehet az oka, hogy van, aki már eleve 3.3-as firmware-rel kapta kézhez az olvasóját, míg másoknál ez a korábbi verzióról frissült. A 0.9N-es jailbreak letölthető innen (ez tartalmazza a 3.2.1-es file-okat is): kindle-jailbreak_0.9N Valamiért a 0.10-es nem működik a különböző más alkalmazásokkal, érdemes tehát a 0.9-est használni. A billentyűzet és a felhasználói felület magyarítása szintén frissült, az aktuális file-ok a következők: a billentyűzet magyarítása – update_keybru_0.07.zip a felület magyarítása – update_loc_hu_1.5.zip Mindkét esetben a telepítés elkezdése előtt a keyb.hu (vagy simple_keyb.hu) billentyűzet-definíciós file-t a Kindle gyökerébe kell másolni! A javasolt sorrend tehát: 1. 0.9N_3.2.1-es jailbreak, (A sikeres telepítést az “Update successful” üzenet jelzi, nem pedig az újraindítás! A sikertelen telepítés esetén is újraindul a Kindle!) 2. keybru telepítése, 3. felület magyarítása (update_loc). A magyar felolvasás telepítésének módja is változott kicsit, a következők szerint érdemes eljárni: Töltsük le a minta usertts állományt a gépünkre (PC), és tömörítsük ki a Kindle főkönyvtárába. A kapott mappán belül megtalálhatók a telepítéshez szükséges file-ok (az install nevű mappában). A data nevű mappába kell tennünk/kitömörítenünk a magyar hangokat tartalmazó állományokat, ez megtalálható az előző posztban, nem változott. Amennyiben a hangállományok a helyükön vannak, az install mappából mozgassuk a Kindle főkönyvtárába a megfelelő install-file-t (update_usertts_3r3_k3w – wifis, update_usertts_3r3_k3g a 3G-s Kindle esetében), majd Menu/Settings/Menu/Update Your Kindle. Ha sikerült a telepítés, “Update successful!” felirat után a Kindle újraindul, és azután már választhatunk a magyar és az angol felolvasás közt. Lehetőség van külön férfi és női hangot telepíteni, illetve több nyelvi felolvasást is kérni, ha rendelkezünk a megfelelő hangfile-okkal. Erről igény esetén írok majd még. Továbbra sem javasoljuk a jailbreak-et kezdők számára!

Kategória: Kezelés | A közvetlen link.

A 3.3-as firmware bejegyzéshez 40 hozzászólás

  1. Tibor Egri szerint:

    Hú, a felolvasást már nagyon várom! 🙂

  2. Tibor Egri szerint:

    A “minta usertts állomány” linkje nekem nem működik.

  3. Zsolt Fekete szerint:

    Sziasztok,
    nekem 4-es Kindle-m van (“Kindle Mini”). Létezik már jailbreak, vagy hasonló ehhez a változathoz?

    Köszi!

  4. mumin007 szerint:

    Helló Mindenki!
    Nagyon óvatosan bánjatok ezekkel a modokkal. Nálam magyarítás telepítése közben halt be a Kindle 3. “Your Kindle Needs Repair” -hibaüzenet !!!
    Helyreállítási ötlete van-e valakinek, mert nem indul újra ?

  5. lackow szerint:

    Szia!

    “To reset your Kindle Keyboard, please move and hold the power switch for 20 seconds before releasing it.”

    Tehát 20 másodpercig tartsd elhúzva a bekapcsoló gombot. Hátha újraindul

  6. mumin007 szerint:

    Szia!
    Ezzel kezdtem én is, de a sorozatos újraindulási kísérletek sem hoztak eredményt. Mintha a fájlrendszer sérült volna meg. Az oprendszer alól már nem is látom a meghajtót. Fuccs a lányom karácsonyi ajándékának-vadi új volt. A hekkelés miatt valószínűleg a garanciás javítás vagy csere szóba sem jöhet. Esetleg nem javítja valaki idehaza a Kindle 3-ast?

  7. iko1972 szerint:

    Ugyanez volt nálam is.
    Megoldás a RESET Recovery mode-ban.
    Újrainduláskor nyomva kell tartani a HOME gombot, majd kérésre be kell írni, hogy reset. Töröl mindent, majd újraindul.
    Újraindulás után rendesen működött, de minden adat, még a regisztráció is törlődött.
    Ebben a módban új firmware-t is lehet adni neki, de annak pontos menetét nem tudom, mert szerencsére nem volt rá szükség.

    A hiba előzménye: 3.2.1 -> 3.3 -> jailbreak 0.10 -> keybru -> magyarítás
    Holnap újra próbálkozom, mára elég volt az izgalmakból. 🙂

  8. iko1972 szerint:

    Előtte a 0.9N 3.2.1-el próbáltam, de csak a magyarítás ment, sem billentyűzet, sem screen saver hack, sem felolvasás. A 0.10N-el ment a screen saver hack, utána próbáltam volna a magyarosítást.

    • kindlevarazs szerint:

      Rendben, a világért sem vitatkoznék ezzel többet. Az elmúlt hetekben jó pár Kindle-t megcsináltam, legutóbb találkoztam 1-el, aminél a magyar hang nem ment fel, mentségemre szólva csak 1-szer néztem rá.
      Az említett 0.9N-3.2.1 mindig jó volt, a 0.10N meg egyik esetben sem:-) De igazából akkor rád bíznám.
      Jó olvasgatást!

      • iko1972 szerint:

        Én sem vitatkozni szerettem volna, nyilván ti sokkal több Kindle-t láttatok, csak megoldást nyújtani annak, aki ugyanúgy járt, mint én. Érdekes, hogy második nekifutásra sem működtek a programok 0.9N jailbreakkel, majd újabb recovery után 0.10N-el működik minden, tehát magyar billentyű, magyar nyelv, screen saver, felolvasás.

  9. kindlevarazs szerint:

    Köszönjük a bejegyzést! Látatlanban nem tudok nyilatkozni. Elképzelhető, hogy valami összekeveredett rajta (korábbi jailbreak, nem tudom mi), a lényeg, hogy működik.
    Többször találkoztam már olyannal is, hogy valaki nem emlékezett arra, hogy korábban milyen jailbreaket tett fel, meg arra sem, hogy melyik sorozatból. Legutóbb olyan is előfordult, hogy valakinek hosszas kísérletezésre sem sikerült a magyar billentyűzet, én megcsináltam elsőre… Azt is gyakran tapasztalom, hoyg jailbreak közben még az sem figyeli valaki, hogy a Successful felirat megjelenik-e? :-)) Így aztán fel sem tűnik, hogy egyszer sem sikerült telepítenie…
    Mások dolgairól nem igen tudom mit mondani, azt sem szoktam keresgélni, mit hogyan csinál rosszul, csak megcsinálom jól:-)
    Még egyszer köszönöm a visszajelzésedet! Jó olvasást!

  10. Lackow szerint:

    A hosszas kísérletezős én voltam 🙂 No a nem sikeres magyar felolvasásos is.
    Ellenben ha a felolvasás felmerült.
    A régebbi posztban leírt magyar felolvasásos módszer
    http://kindlevarazs.wordpress.com/2011/06/19/magyarul-beszel-a-kindle-3/
    nyugodtan telepíthető?
    Vagy csak ebben a posztban leírt módszer alkalmazható – illdomos alkalmazni -? Vagy mindegy?

    Köszönöm

  11. mumin007 szerint:

    Üdvözlet Mindenkinek!
    Köszönöm a jósszándékú segíteni akarást. Hála a jó Istennek megoldódott a problémám. Igaz nem az ajánlott módszerek segítségével, hanem az ügyfélszolgálaton keresztül. Miután felvettem velük a kapcsolatot, rövid csetelés után felajánlottak egy cserekészüléket. Az rendben és főleg időben (3 nap alatt) meg is érkezett. Így a Kindle nem hiányozhatott a karácsonyfa alól. Nekem az elromlott készüléket 30 napon belül kell visszajuttatnom a megadott amerikai címre (már fel is adtam). Akinek a közösség segítsége ellenére is megoldhatatlan problémája lenne, nyugodtan forduljon az AMAZON ügyfélszolgálatához. Remek és segítőkész kis csapat dolgozik ott.
    Mindenkinek problémamentes és sikeres Boldog Új Évet kívánok !!!
    Üdv.: mumin007

  12. llaci2 szerint:

    Sziasztok!
    Sajnos nekem sem sikerült magyarítást feltenni (Kindle3, 3.3, frissített firmware). Eddig nem volt jailbreak-elve, most a magyar felolvasást ki akartam próbálni.
    0.9N nem ment föl, 0.9N_3.2.1 igen. Ezután a leírtak alapján (itt és mobileread fórum) megpróbáltam feltenni, de a usertts hack mindig hibát jelzett frissítés közben. Akkor is ha csak a sample zip file tartalmát hagytam a /usertts/data-ban (gyakorlatilag üres állományok) és akkor is, ha bemásoltam a TTSMod_v4_SamanthaUS_EszterHU.zip file /TTSMod/nuance-pl/data/ könyvtár tartalmát felülírva az ottaniakat vagy először törölve és azután másolva (a sample file /data könyvtára 25 file-t tartalmaz, míg Eszetrünk /data-ja csak 23-at).
    Semmilyen egyéb hack nem lett feltéve, lehet ez volt a baj?
    Mindezek után lefuttatam egy 0.9N_unistallt, ami OK is volt, de megmaradt egy /linkjail könyvtár. Vajon sikerült leszednem a jailbreak-et?

    • Lackow szerint:

      Ugyanez a helyzet nálam is. Más fórumon azt javasolták, hogy próbáljam meg a “régi” felolvasás telepítését.

      http://prohardver.hu/tema/kindle_3_avagy_a_megfizetheto_aru_ebook_olvaso/hsz_1680-1680.html

      Az illető aki a hozzászólást írta, így csinálta 3.3 fw-el is, és működött nála állítólag.
      Én még nem próbáltam.
      Jópár hasztalan kísérlet után füstölögve félreraktam a Kindle-m, majd ha lesz kedvem mindenképp ezzel fogok próbálkozni.

      Jailbreak eltávolítással nem próbálkoztam, így azt passzolom.

      • kindlevarazs szerint:

        Ahogy említettem, nincsen olyan Kindle a közelemben, amin 3.3-as firmware van, így nem tudom most kipróbálni. Ha hoz egyet, megnézhetem.
        Más fórumok ajánlataihoz nem tudok hozzászólni, de azért megfelelő kritikával célszerű kezelni:-)
        A jailbreak akkor lett unistallálva, ha az unistallja sikeresen lefutott. A linkjail mappa tartalma irreleváns ebben az esetben.
        A gond az, ahogy már fentett is írtam talán, ha valaki nekiáll, és összevissza mindennel próbálkozik, aztán utána fogalma sincs mit csinált. A jailbreak NEM erre való, különösen nem informatikához nem értőknek.
        Jó olvasást!

  13. Barna Sándor szerint:

    Sziasztok olyan problémám lenne hogy van egy 3.3as FWel egy olvasóm.
    Feltettem ezt a JB-t update_jailbreak_0.9.N_k3g-3.2.1_install.bin (másikat nem engedte) ez szépen végigment és kiirta h sikeres.
    Magyar felolvasásnál úgy csináltammindent ahogy levan írva. letöltöttem bemásoltam databa be a hang fájlok. majd a gyökérbe ki a megfelelő sima wifis telepitő rámegyek h update de kiirja h nem sikerült és ennyi. vkinek vmi 5let? :/

    • iko1972 szerint:

      Ha a amerikai 3g-s kindle-öd van, akkor megy fel rá csak a …k3g-3.2.1, akkor ne a sima wifis telepítőt tedd fel, hanem szintén a …3g-3.2.1-est. Egyébként nekem csak a 0.10-es jalbreak-kel működött, de ezért most rám fognak mordulni a tulajdonosok itt. 🙂 Eddig csak két európaira és egy amerikaira tettem fel, úgyhogy nincs nagy tapasztalatom.

  14. zoloneblogja szerint:

    Fel tudnád tenni megint? A link már nem él…

  15. zoloneblogja szerint:

    Pontosítanék:
    Van egy K3W és egy K3US a kezemben. A K3W-re anno rátettem (talán 3.1FW) a magyar TTS-t és nagyon meg voltam vele elégedve.
    A másikat nem igazán akartam bántani, nehogy az Amazon megbüntessen.
    Mostanában látom, hogy “régi” Kindle-re semmilyen értelmes frissítést nem adnak már hivatalosan.
    Okulva pár használt vagy kifutó cuccomból gyorsan fel akartam tenni ezt is a K3g_US-re, de elkéstem, és már nem ment fel.
    Kérem, valaki tegye fel ismét a 3.3-as FW-hez való *.bin fájlt ( a hang már nálam van a másik telepítőjében).
    Remélem, legalább a “homebrew-ipart” érdeklik még az “öregecske”, de elterjedt és kiváló eszközök…

    Köszönöm!

  16. speedysly szerint:

    Sziasztok!

    A segítségetek kérném, állandóan lefagy (5 percig használom aztán lefagy, nagy reset, működik, 5 percig használom aztán lefagy…) az olvasóm (K3 Keyboard wifi). Sajnos az egy éves garancia már lejárt. A nagy reset-en (több, mint 15 s hold) túl, csináltam teljes törlést, aztán aksit is kivettem, de mindez nem segít. Most azt szeretném megpróbálni, hogy a 3.3 firmware-t leszedem és felteszek helyette egy régebbit, hátha azzal nem fagy majd le.
    – Hogyan tudnám leszedni a 3.3-as firmware-t, mert hiába próbáltam a 3.2-es feltenni, azt nem engedte (az update “gomb” ilyenkor nem müködik, szürke)?
    – Esetleg nincs más ötletetek, hogyan tudnám stabil müködésre bírni az olvasót?

    Előre is köszönöm a válaszaitokat és az arra fordított időtöket, energiátokat!
    Speedysly

    Ui.: esetleg nem tudtok olyan vkiről, aki kindle szervizeléssel foglalkozik?

    • kindlevarazs szerint:

      Kedves Speedysly!

      A Reset to Factory Defaults-al próbálkoznék, meg leszedném a hackeket (amit az előbbi NEM tesz meg). Ha semmi nem segít, akkor egy kérdést megeresztenék az ügyfélszolgálat felé, hátha tudnak segíteni/ajánlani valamit.
      Előzmények?

      • speedysly szerint:

        Köszönöm, sajnos a Reset to Factory Defaults-al már számtalanszor próbálkoztam, hack nincs az olvasómon, az ügyfélszolgálat beszámítaná (már lejárt a gari) 65$-ba az olvasóm és adna másik 65$-ért (+35$ import fee (vat) + 21$ shipping, ez összesen kb. 28.000,-Ft) egy ugyanilyen “refurbished” verziót, de annak nincs értelme, mert akkor inkább veszek egy vadiúj (még garis) reklámos kindle 4-t 30.000,- Ft-ért.
        Nem lehet valahogy leszedni a 3.3-as firmware-t és helyette régebbit feltenni, esetleg, lehet valahogy teljes formatációt csinálni?

        • kindlevarazs szerint:

          Kedves Speedysly!
          Ahogy írtam már az előzőben is, firmware-t nem tudsz visszavenni.
          Reklámos Kindle-t az Amazontól nem tudsz venni Magyarországra, csak más úton (nem tudom, erre céloztál-e). A Kindle 3 wifi jobb, mint a K4 Mini, de a döntés a Tiéd. Nem tudom, milyen feltételekkel adnák a refurbished Kindle-t. Az 1 év garancia a K4-nél alap, de ha nem az Amazontól veszed, akkor én a garanciában nem bíznék. Majd Te eldöntöd.

  17. speedysly szerint:

    Köszönöm, bocs nem láttam az előbbi hozzászólásodban, hogy firmware-t nem tudok visszavenni. Igen szerintem is jobb a K3 wifi, de a refurbished-re csak 3 hó garancia van és ezek után még egy használt K+-ban nem nagyon tudok megbízni. Igen a reklámos K 4 minit csak az USA-ban kapni, és igen 30k-ért Mo-on vásároltnál kérdéses a gari, igazad van, de ezt én főleg az ár összehasonlítás miatt írtam.
    a fő gondom az, hogy az én K3 wifim szerintem “csak” szoftwer hibás, ergo meg lehet javítani és ezzel küzdök, ehhez keresek segítséget.

  18. Sziasztok, a “Töltsük le a minta usertts állományt a gépünkre (PC)” link elhalt, van esetleg másik?:)

  19. nedlandblog szerint:

    Sziasztok!

    Szívesen befizetnék egy Kindle 3 3.3 3g US magyarítására, rengeteget próbálkoztam, de nem sikerült. Van itt valaki aki bevállalná tisztes ellenszolgáltatásért?

Szólj hozzá!