A Kindle hangjai

A Kindle3 “csak” e-könyvolvasóként is remekül megállná a helyét, de az Amazon számos extrával ruházta fel. Ezek közül némelyik csak lehetőség egyelőre, mint például a beépített mikrofon, de vannak elérhető nyalánkságok is. Lássuk, mit kínál tehát a “hangos Kindle”. Szövegfelolvasás: Angol nyelvű könyvek (szövegek) esetén választhatjuk azt a lehetőséget, hogy felolvastatjuk magunknak a szöveget. Nyissuk ki a könyvet a Home menüből kiválasztva, majd a felovasó funkció a SHIFT+SYM gombok együttes lenyomásával indítható. A felovasás leállítása ugyanezen gombok ismételt lenyomásával állítható le. Mi a helyzet, ha nem a könyv elejétől szeretnénk hallgatni a felolvasást? A kurzormozgató nyilakkal oda kell állnunk, ahol a felovasást kezdeni szeretnénk, és ha ekkor nyomjuk le a SHIFT+SYM-et, akkor a kurzor helyétől kezdődik a felolvasás. Néhány dolgot be is állíthatunk a felolvasás tulajdonságaival kapcsolatban. Ha például nem tetszik a felolvasó férfihang, választhatunk női változatot is. Állítható a felolvasás sebessége, itt 3 fokozat közül választhatunk: lassú, normál és gyors. (Tapasztalataink szerint a gyors=használhatatlan, a másik kettő kellemesen követhető.) MP3-lejátszó: A Kindle3 könyvolvasó egyik igen kellemes tulajdonsága, hogy MP3-lejátszóként is működik. Apróbb kellemetlenség, hogy alaphelyzetben nagyon korlátozottak a lehetőségei. Lássuk csak sorban, hogyan is működik az MP3-file-ok lejátszása. 1. Csatlakoztassuk a Kindle-t a számítógépünkhöz. Ekkor a Sajátgép menüben új meghajtóként jelenik meg, láthatóvá válnak a Kindle 3 mappái. 2. Másoljuk át a hallgatni kívánt számokat a Kindle Music mappájába. 3. Válasszuk le a meghajtó-t a szokásos módon (Hardver biztonságos eltávolítása), és az ALT+szóköz segítségével elindíthatjuk a zeneszámok lejátszását. (Ugyanez elérhető a Home/Menu/Experimental/Play Music útvonalon is.) A lejátszás bármikor (olvasás közben is) megállítható szintén az ALT+szóközzel. A következő számra az ALT+F billentyű lenyomásával léphetünk. És ennyi! A zeneszámokat a felmásolás sorrendjében hallgathatjuk, válogatási lehetőségünk nincs, hiszen Médialejátszó sincs:-( Mielőtt végképp elkeserednénk, íme egy furfangos megoldás, fussunk neki mégegyszer: 1. Csatlakoztassuk a Kindle-t a számítógépünkhöz. Ekkor a Sajátgép menüben új meghajtóként jelenik meg, láthatóvá válnak a Kindle 3 mappái. 2. Másoljuk át a hallgatni kívánt számokat a Kindle Audible mappájába. Hoppá! 3. Válasszuk le a meghajtó-t a szokásos módon (Hardver biztonságos eltávolítása), és mit látnak szemeink? A zeneszámok megjelennek a könyvek listájában, előttük apró “audio” felirattal! 4. A kívánt zeneszám nevére kattintva egy korlátozott, de mégis Médialejátszó tárul a szemünk elé. A képernyő felső részén a dal címét és akár az énekes nevét is láthatjuk, ha az MP3-adatok között szerepeltek ezek, alul pedig Lejátszás/Leállítás, illetve 30mp-es előre és visszatekerési lehetőséget kapunk. A balszélen található gomb lenyomására pedig a zene legelejére ugrik vissza a lejátszó. Ezzel a zeneszámok tetszőleges sorrendben való meghallgatása tulajdonképpen meg is oldódott. Az már csak hab a tortán, hogy a könyvekhez hasonlóan a zeneszámok is Gyűjteménybe (Collections) szervezhetők, így könnyebben áttekinthetővé válik a tartalomjegyzék, ha sok zenét másolunk fel. Hangoskönyvek lejátszása: Most már elárulhatjuk azt is, hogy az előbbi furfangot igazából nem az MP3-ak, hanem a hangoskönyvek hallgatása miatt tette bele az eszközbe az Amazon. (Lásd a 30mp-es tekerési lehetőség például), mi csak kihasználtuk ezt. Hangoskönyv esetében az előbb bemutatott lejátszó töltődik be, és a már említett lehetőségeket kínálja a hangoskönyvek hallgatására. A lejátszó alsó sorában látható gombok közül az Elejére/Végére gombok hangos könyvek esetén sem aktívak! (Legalább is az általunk próbált hangoskönyvek esetében:-) Sajnos egy probléma viszont felmerül az így megtalált Média lejátszóval. Nem fut a háttérben, tehát ha így szeretnénk zenét hallgatni, akkor nem tudunk közben olvasni. Mivel pedig az MP3-akat az Audible mappába tettük, a “sima” Play Music nem fogja megtalálni őket. Hm? A lehetséges megoldás: a zenék duplikálása, mindkét mappába másolva mindkét út járható lesz, persze, ezzel helyet veszítünk. Kellemes Kindle-hallgatást kívánunk!

Kategória: Hangzóanyagok | A közvetlen link.

Szólj hozzá!